Ennek is vége. Az utolsó percek peregnek le a képzeletbeli homokórán, amik a nyár végét jelentik. Pár órán belül elérkezik a rettegett szeptember elseje, amit nagyon kevesen várnak.  Szegény szeptember, ha érezne rég öngyilkos lett volna, olyan bánatos lenne…
Tegnap délután négy órakor letelt az utolsó diákmunkás nap is. Szívszaggató fájdalom hogy már megint ott hagytam a meló helyet. Tavaly is és idén is 3-3 hónapon keresztül dolgoztam ott, azaz idén 6. hónapomat töltöttem le. Nagyon imádtam. Mivel már írtam egy bejegyzést a legjobb nyári élményimről ezért most ez itt kihagyom. Holnap írok egy kicsit melyik volt a nyár legjobb pillanata, nyáron rongyosra hallgatott zenék, és várva várt sorozatok.
És mint látható megérkezett az új dezing. Remélem, tetszik!

Büszkeséggel tölt el, hogy egy olyan csapatot tudtam összeszedni, akik szeretnek írni, és tele vannak jobbnál jobb ötletekkel. Az újság eredetileg „Füst” lett volna, de ez módosítottuk és szavazat alapján eldőlt, hogy angol címe legyen a lapnak. Az „Echo” és a ”Dust” közül az utóbbi került ki győztesen.
Az első lapszám szeptemberben várható. Pontos dátumot még nem tudok mondani.
Több információért kattints a lenti képre, és like-old a Dust facebookos oldalát!

Alvás, fánksütés és diákmunka. Maximálisan kihasználom a nyár maradék napjait. Ezért is most nincs naponta bejegyzés. De most megtöröm egy kicsit a néma csendet a következő verseskötetemből idéztem egy versből egy kis részletet! Remélem, tetszik!
„Mikor az égről,
lehullnak a csillagok,
és sötétség lepi be a földet,
magamba roskadok,
félek, hogy örökké egyedül leszek,
de az első napsugár,
téged ragyog be,
látványod;
tart örökké életbe.”

Az emberek nap, mint nap változnak.  Én is nagyon sokat változtam ezen a nyáron. Felnőttem. Mindenki azt mondta, hogy már korán felnőttem, hisz mindig felnőttek társaságát kerestem. Ez igaz részben. Felnőttek társaságát kerestem, mert egyedül voltam, nem volt a faluban, a környéken olyan velem egykorú, aki olyan volt, mint én. Senkivel se találtam meg a témát. Aztán 8. osztályban átkerültem egy másik iskolába ahol egyből lett 2 legjobb barátom. 1 év abban az iskolában mégis rengeteg ismerős, rengeteg új barát, köztük kettő, aki kiemelkedett. De mára már ők is az idő tengerébe süllyedtek. Hamarosan elkezdem a 12. osztályt. A legnehezebb 1 évem következik jövő héttől. Már ezen a nyáron megtapasztaltam, hogy az itt lévő emberek is már most az idő végtelen tengerének süllyedő áldozatai lesznek. 
„Változunk és változunk, majd hirtelen megtorpanunk és észrevesszük: felnőttünk!”
 

A mai világban folyton csak rohanunk. Ez teljesen igaz. Gyorsan lépünk és minden egyes lépésnél átsiklunk valami fontos felett. Nem nézünk szét. Csak egy cél lebeg a szemünk előtt. „Gazdag akarok lenni” vagy „Híres akarok lenni”. Mindenki akar valaki lenni. De nem mindegy hogyan teszi. Meg kell állnunk, hogy észrevegyük a minden napi csodát. Mert minden nap találunk valami olyat, amiért érdemes lelassítanunk egy kicsit. És ha minden rossz és kilátástalan, gondoljunk csak arra, hogy mennyi szép dolgot láttunk mikor lelassítottunk és gondoljunk arra, hogy mennyi csodát kell még felfedeznünk. Hibázunk, sokszor hisz mind emberek vagyunk. De egyszer elérkezik az az idő, amikor megváltozunk, és csak a csodáért élünk, és akkor sikerült valakinek lennünk!
Egy különleges embernek, aki lelassított ebbe a gyors világba, és él a csodáknak, amelyre kevesen képesek.